vígblog

Részletek a készülő beszélgetés könyvemből.

“Amikor legelőször szembesültem azzal a ténnyel, hogy Máriával egy öltözőben fogok öltözni, nagyon megijedtem. Van közöttünk pár év korkülönbség, miről fogunk beszélgetni? Hogyan tudunk egymással kommunikálni? Aztán pillanatok alatt kiderült, semmi gond, egy nyelvet beszélünk. Ez nagy boldogsággal tölt el. Tisztelem és szeretem. Nagyra becsülöm tartását, emberségét, fiatalos hitét, optimizmusát, és azt, ahogy ebben a világban létezik. Egy olyan asszony, aki nagyon más világban nőtt fel és lett színésznő.

…5 éves voltam és a nagymama elvitt az Operába. Jaj, édes jó Istenem! Középen ültünk, igazi csoda volt, és egyszerre csak világos lett, és a nagymama azt mondta, hogy gyere, menjünk ki. Én mondtam, hogy nem megyek. Azt hittem, hogy el akar menni a nagymama. De csak szünet volt, és a nagymama azt akarta, hogy menjünk a toalettre, nehogy előadás közben legyen valami baj. És akkor én mondtam a nagymamának, hogy én nem megyek, és ő mondta, hogy Marika, gyerünk, és  mondtam, hogy nem megyek, és akkor a nagymama már nagyon akarta, hogy menjünk, és akkor egyszerre csak mégis nem mertem nem menni. És ahogy kezdtem felállni, összetettem a kezem, és azt mondtam, hogy „Istenkén add, hogy még ne legyen vége!” És még most is ez a csoda van. Istenkém még mindig nincsen vége. Mert a színház nekem még mindig SZÍNHÁZ…”

Drága Mária!

Nyugodjon  békében!