vígblog

Végre pár perc nyugalom, úgyhogy most itt az idő, hogy beszámoljak arról, mi is történik velem, illetve velünk, mostanság. Természetesen csupa nagy dolog (persze nekünk minden dolog nagy dolog, csodás, és felfedezni való). Szóval elutaztunk. Haza. Sopronba a szülővárosomba. Édesanyám, már hónapok óta várt minket, nagyon hiányzott már neki a legkisebb unokája. Az indulásunk, pontosan megtervezett volt, hiszen a régi, durr bele lesz ami lesz utazásoknak már vége van, mindent pontosan meg kell szervezni és számba kell venni minden eshetőséget, ha az ember egy bambinóval indul útnak. Azt pontosan tudtam, hogy Zsigmond imád autózni, de hogy ennyire, azt a legszebb álmaimban sem gondoltam volna. Ő ugyanis az alsó rakpartot elhagyva elaludt és Sopron határáig szépen szunnyadozva hallgatta velem kedvenc rádióadómat. Ahogy közeledtünk Sopronhoz, áthaladtunk Peresztegen, egy paró falucskán ahol kisiskolás éveimtől éltem édesanyámmal és nevelőapámmal, mire egyre furcsább és furcsább érzés kerített hatalmába és szép halkan mesélni kezdtem az életemet a fiamnak, meséltem a gyerekkoromról, a házról amiben éltünk, az emberekről akiket a kis falucskában megismertem, az apró iskoláról ahoval jártam… Meséltem egy embernek akik még alig ismerek és aki perpillanat életem minden napjának huszonnégy óráját tölti ki és akinek ha lehetne, hosszan mesélnék.
Aztán hazaérve várt minket terített asztal a vasárnapi ebéddel, ami édesanyám szerint húsleves nélkül elképzelhetetlen és amit igenis reggel hat órakor oda kell rakni a tűzre, szép lassú lángon főzni, mert a végén így lesz csak igazán “gyógyszer” a leves.  Nagyon jó volt otthon lenni végre. Zsigmond megismerte a két kis unokatestvérét, találkozott a nagynénikkel, nagybácsikkal, volt szódásszifonból locsolás, rengeteg húsvéti sonka, tormával, új hagymával, és friss kaláccsal.,(imádom a húsvéti eledeleket!!!)  és isteni soproni lővéreki levegő. Summa summárom, fantasztikus egy hét volt, remélem még sok időt tölthetünk együtt édesanyámnál Zsigmonddal, aki borzasztóan meghízott a soproni “koszttól” és levegőtől. Már 5190 gramm….

Szükgségem lenne egy kis napenergiára, már azzal is beérném, ha legalább pár órára kisütne a nap. Már az is fantasztikus volna, ha a háztömb körül mehetnénk egy kellemes, sétálós kört, úgy, hogy nem fúj el minket a hideg, sarkvidéki szél. Jó lenne egy ici-pici meleg, vagy valamivel több napsütés. Kezdem azt hinni, hogy idén a tél egyszerre őszbe csavarodik, ki tudja miért. Mit tettünk, mit csinálhattunk rosszul, hogy ennyire fáznunk, fagyoskodnunk kell? Borzasztóan fáradt vagyok. Nem panaszként írom, de tényleg. Lassan megszokom a napi kétszer másfél órás alvási maximumot, szóval igencsak edződöm. Az öt perces forró fürdőzés napom egyik fénypontja. A meleg ebéd szintén! Ennyi. Zsigmond egyre éberebb, okosabb, leleményesebb. Most már tényleg huszonnégy órás szolgálatra van szükség. Most épp a kiságyában játszik, beszélget, ordít:
- Hol vagy? Miért nem vagy itt? Miért nem velem foglalkozol? Miért nem olvasol a kishercegből? - a Kis herceget nagyon szereti.

Tehát mostanság nincs időm. Mármint nincs időm az etetésen, pelenkázáson, játszáson, altatáson, megnyugtatáson, böfiztetésen, fürdetésen, babamasszázson kívül az égegyadtavilágon semmire. De azért mégis a felsoroltak közül igencsak hiányzik a Zsigmond-sétáltatás, úgyhogy most már, viccen kívül, komolyan Tavasz Tündér, gyere már!

u.i.: Engem most épp hív egy apró fiú tündér a másik szobából, úgyhogy mennem kell.
Folyt. köv.

Hát nem gyönyörű?

“Fülelni” tanulok. Ez nálam most annyit jelent, hogy próbálom megkülönböztetni a sírást a sírástól, a nyöszörgést a nyöszörgéstől. Hozzá kell tegyem, kisfiam a Kisangyal kategóriába tartozik, és nagyon pontosan, okosan és kiszámíthatóan jelez. Édesanyjának persze vannak hiányosságai, és a jelzéseket néha nem pontosan érti, vagy egyszerűen félre érti. Lássuk csak az öt lehetséges problémát. A főprobléma, éhes vagyok, melegem van, fázom, fáradt vagyok, fáj a hasam, és itt van legnehezebb legbonyolultabb kérdés, ez utóbbiban ugyanis mindenféle anyai szeretetem, segíteni akarásom ellenére azonkívül, hogy tornáztatom a kis lábait, segíteni nem tudok. Ezt a problémát Fiam, egyedül kell megoldanod! (Ez már az önállóság csodálatos ajándéka.) Tehát az ember fülel s próbálja megérteni egy tegnap óta egy hónapos, miniatűr emberke kommunikációját, vagyis ahogy már említettem, megkülönböztetni a nyöszörgést a nyikorgástól… stb… Tanulható a dolog… Azt hiszem a legfontosabb a türelem, és az, hogy sohase veszítsd el a humorérzékedet. Mindennapjaink egyik legviccesebb rítusa mostanság a szemezés. Szemezünk Zsigmonddal. Néz, bámul rám a gyönyörű szemeivel, úgy látszik szimpatikus vagyok neki. (Sőt lehet többről is szó van!) Tetszik neki, ahogy énekelek, ezúton is köszönet neked drága Bagó tanárnő, és szereti ha verset vagy mesét mondok… Hallgat engem, figyel rám, és szemezünk. De a legkedvesebb az amikor a hajnali három órás jóllakása után, alvás helyett a sötétben csöndesen összebújva a takaró alatt Zsigmond szelíden és kedvesen néz rám, néz és néz, alvás helyett még mindig néz, kitartóan, nagyon fáradtan de fel nem adva szemezünk, úgy látszik tényleg tetszem neki.

Danis Lídia

Gyorsan írok, most éppen szünetelek…
Szóval kis időre eltűntem. Próbálok, ahogy édesanyám mondja: - gyakorolok.
Minden percem, pillanatom, abból áll mostanság, hogy táplálok, gyarapodást mérek, figyelek és vigyázok Rá. Őrá, a kisfiamra, Zsigmondra.
Módosult tudatállapot, az ember őrszemmé változik. Egyfolytában figyel, mindig, mindenre. Vett-e levegőt, nem fázik-e, jóllakott-e, miért piros az arca, mindez huszonnégy órában. Bármikor képes vagy fél másodperc alatt éber lenni, és folytatni az előadást, a lehető legjobb, legmaximálisabb tudásod, szíved, lelked, agyad szerint, még akkor is ha tizenöt perces mélyalvásodból éppen hajnali négykor kell felriadnod. Nincs mellébeszélés, nincs mentegetőzés, figyelem van, egyszerre nem csak két, vagy három, de sokkal több dologra is. A főiskoláról, Méhes tanár úr órái jutnak az eszembe. Számolj magadban, üsd a ritmust, mond a szöveget, és persze legyél halálosan természetes! Azt hiszem, én ezt most jól megtanulom… egy életre. Aztán amikor már nagyon fáradt vagy,- semmihez sem fogható fáradtság ez - akkor egyszerűen csak ránézel és ösztönösen erőt nyersz. Azt érzed, hogy egyszerűen jól vagy, mert itt van Ő melletted, veled, és boldog vagy, nagyon-nagyon boldog.
Tehát: február 12-én, édesanyja nevenapján, 22:42 -kor megérkezett Lazók Zsigmond, 3210 grammal, 53 centisen, életerősen és vidáman aki, igenis kijelenthetjük, hogy pelenkázás közben az egyik lábával szteppel, a másikkal balettozik, és mind eközben csodálatos áriákat énekel!!! - és most éppen jelez, engem hív.

Folyt. köv.

Zsigmond