Péntek délután van. Egész idáig az unokámmal voltam és
este vendégek jönnek,mert nem játszom. Így maradt egy kis
időm arra,hogy írjak a múlt hét összes szépségéről. Igen,igen
SZÉPSÉGÉRŐL. Kis szerepet játszom,de gyakran vagyok a
színpadon,kötögetve. A fonal hurkolása közben látom,érzem
hallom hogyan nyílnak a kollegáim,milyen gyorsasággal jön
feszínre az ami taníthatatlan,talán beszélni sem igen lehet
róla: a tehetség. Először botladozunk példánnyal a kezünkben,
aztán nagy levegő vétellel letesszük a szöveget és Zsuzsira/
Kertes Zsuzsa-súgó/ támaszkodunk,majd amikor már a szöveg
birtokában vagyunk jön a löttyös indulat…és amikor már az
értelem is ott van a hipotalamuszban,lassan csorog,folyik,
áramlik,zuborog a tehetség. Most,hogy ennyi időm van NÉZNI,
felemel ennek a folyamatnak a szépsége. Felemel az is,hogy SOHA
nem érek a szakmám tanulásának a végére.Izgalmas állapot,
közben már két és félméter sálat megkötöttem,ez se rossz.
Van kitől tanulni: Margitai Ági,Benedek Miklós,Gálfi László,
Hámori Gabi/ Ők vendégek nálunk/Hegedűs D.Géza,Dengyel
Iván,Fesztbaum Béla, és végül, de nem utolsó sorban a még
szinte gyermek: Bata Éva!!! Úgy veszem észre,hogy a segítő
“haderő” Öti,Ödön,Kati,Győző,Dani boldogan kellékeznek és
Várnai Ildi sem boldogtalan,mint segédrendező…akkor az
elmúlt hét-mondhatjuk-ideális feltöltődés volt mindenki számára,
bár ezt most a nappali szobából kijelenteni többesszámban
lehet,hogy kicsit pimasz,de az,hogy én így éreztem az biztos.
Egy beugrás képei
