A Házi Színpadon október 30-án 19.30-kor kortárs magyar darabot mutatunk be, Bartis Attila Romlás című művét Szikora János rendezésében, Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Bata Éva, Lázár Balázs és Németh László szereplésével.
2009. október havi archívum
Romlás - olvasópróba
2009. október 27. keddJáték a kastélyban
2009. október 22. csütörtök
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Molnár Ferencnek, a Vígszínház egykori háziszerzőjének kiemelt szerepet szán idei évadunk. Október 24-én 19.00 órakor mutatjuk be a Játék a kastélyban című remekművet. Az előadás rendezője Marton László, aki bár külföldön számtalanszor, de Magyarországon még nem rendezett Molnár Ferenc színdarabot. Vendégként Benedek Miklóst, társulatunk művészei közül pedig Fesztbaum Bélát, Lukács Sándort, Tahi Tóth Lászlót, Tornyi Ildikót, Csőre Gábort és az egyetemista Molnár Áront láthatja a közönség.
Othello
2009. október 16. péntek
Ég-hajlat
2009. október 14. szerdaAnnak köszönhetően, hogy ezen a szélességi és hosszúsági fokon így hajlik felettünk az ég, pontosabban a napsugár, zordan, és a vártnál is kellemetlenebbül betört a tél.
Mióta itthon vagyok, izgatottan szedem elő a ruháimat, de bármit vettem fel magamra mindig sok volt, mert csak nem akart jönni az enyhe, hűvös ősz. Nevettem magamban, mert láttam, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és mindenki más is a karján cipeli a reggeli ruháit délután. Ráadásul a réteges öltözködés a divat, úgyhogy úgy tűnt, mindenki várja az őszt. Én már kicsit untam a meleget az elmúlt két évben, sőt, azt is elhitettem magammal, hogy én a “hideget szeretem”, és még alá is támasztottam egy ideológiával, hogy ez azért van, mert én téli gyerek vagyok.
Na, most megkaptam!
Zsupsz!
2009. október 13. kedd
A beugrás mindig izgalmas, mert hirtelen kell beállni valami készbe.
Ennek előnyei is vannak persze, sok fáradságtól megszabadulva lehet learatni az előadás gyümölcsét, és lehet átélni az örömöt, amit egy jó poén, vagy helyzet, vagy a partner kiforrott játéka vált ki mindkét félből, nézőből és a színészból egyaránt.
De a szülés fájdalamait megkerülve valami nagyon fontos dolog hiányzik később a gyerek és a “szülő” közötti kapcsolatból. Én, sokszor még évek múltán is érzem, hogy valami nem az igazi, és -hogy elszakadjak a metaforától-, lötyög a ruha, amit nem rám varrtak. De visszatérni a semmiből így sokkal igazibb és átélhetőbb volt -és a színészek ezt szeretik-, beugrani a mélyvízbe, háromszor egymás után! (tovább…)
Othello - a kiképzőtáborban
2009. október 12. hétfőRagadjunk újra billentyűzetet!
2009. október 9. péntekRemélem mindenkinek olyan kellemesen telt a nyár, mint nekem! Nekem kellemesen telt. Házasember lettem, és ennek azóta is élvezem minden velejáróját.
Augusztus 20. környékén szoktak kezdődni az új évad első próbái. Idén is így történt. De ne higgye senki, hogy az egész színház Honolulun nyaralt júliusban, mert újdonsült igazgatónk, és minden körülötte dolgozó, őt segítő munkatársa idén a Vígszínház irodáiban “nyaralt”. Azon melóztak, hogy a következő évadunk hogyan legyen a közönségnek kedves, a szakmának szakmai, a pénztárcánknak elfogadható, nekünk meg izgalmas. Az, hogy a Pesti színházban felújítás zajlik számomra kész csoda, hiszen hosszú ideje (állítólag több, mint 10 éve) próbálta ezt a színház megvalósítani. Végre sikerült elkezdeni.
A nő vágya - új bemutató a pestiben
2009. október 5. hétfőOktóber 3-án mutattuk be A nő vágya c. radikális musicalt a Pesti Színházban. A rendező a fiatal cseh művész, Lucie Malkova.
Kedves Naplóm!
2009. október 2. péntek
Vallomással kell kezdenem, igen, régen nem írtam, pedig annyi, de annyi mindent akartam…ígérem, bepótlom. Ma viszont muszáj megtörnöm a hallgatásomat és lustaságomat, mert ha ma sem, akkor végképp nehéz lesz.
Ma játszom színpadon először oly’ hosszú évek óta! (tovább…)