Váltson nálunk bérletet 2009/2010-re!
2009. április havi archívum
Vígszínház 2009/2010
2009. április 30. csütörtökSminktükör
2009. április 29. szerda
Tegnap este ültem az öltözőben az „Egy csók és más semmi” című előadásra készülve, és akkor jutott eszembe, ez lesz a blogom címe.
Azért, mert esténként, amikor leülök a sminktükör elé, én, Hullan Zsuzsa szembe kell nézni önmagammal. Mindazzal, ami napközben történt velem, ami éppen foglalkoztat. Lehet ez napsütéses boldogság, vagy ázottseprű szomorúság, és a kettő között bármi.
Aztán szépen, lassan átalakulok Robicsekné-vé, Margittá, Liberává, Cybernősténnyé, amivé éppen válnom kell.
Felkerül az arcomra az alapozó, a púder, a pirosító, a rúzs, fejemre a paróka, vagy elkészül a játszós hajam.
Ugyan az a szem néz vissza rám a tükörből. És mégis teljesen más.
Valami megváltozik. Kívül is és belül is.
Olyan varázslat történik velem ilyenkor, amit nem lehet egyszerűen elmesélni, elmagyarázni.
Ebben a kb. fél órai átalakulásban benne van mindaz, amin egy színész átmegy egy próbafolyamat alatt. Azokak a küzdelmes, boldogságos, vívódásos, könnyes, nevetős, vitatkozós, elemzős, kétségekkel teli heteknek minden pillanata belekerül annak a figurának a lényébe, akit önök ott látnak a színpadon.
Bizonyára van egy csomó olyan dolog, esemény, amit nem tudnék felidézni egy olyan szerep kapcsán, amit több éve játszom, mégis tudom, hogy attól eleven, hihető egy figura, ha mint a napsütést, magamba gyűjtöm a próbák minden pillanatát, és ha eljön az idő, kiárasztom mindazt.
Minden színésznek rengeteg emlékezetes pillanata van próbákról, előadásokról.
Nekem is.
Arra gondoltam, szívesen megosztanám önökkel azokat az élményeket, amik egy új darab próbái közben történnek. A gondolatokat, amik elővarázsolódnak.
Mert új bemutató lesz ősszel a Pesti Színházban. Ha kíváncsiak rá, hogyan készül, pillantsanak bele ebbe a sminktükörbe. Láthatják azt, amit én.
Vígszínházi képriport 11. rész
2009. április 29. szerdaA tárak
Negyedik fejezet: Fényország
Kilátás a színpadra a fénypultból
Nem, kedves blogolvasók, nem egy mesevilágba érkeztünk… Vagyis, de, egy mesevilágba érkeztünk, csak nem úgy… Hm. Hát igen.
A színházban mindent, aminek köze van a fényhez, azt a világosítók birtokolják. A sötétet is. Meg a füstöt, a lézert, meg minden ilyen kütyüt. (ezért a kütyüért lehet, hogy kikapok tőlük) Ehhez a művelethez egy csomó lámpa áll a rendelkezésükre, amit ők soha nem lámpának hívnak, hanem úgy, hogy “gégen”, “fejgép”, esetleg “öccázas”, vagy valami ilyesmi… És nem azt mondják, hogy világítsd meg, hanem ilyeneket, hogy “adj rá egy kis azt“, vagy ”lődd meg ezzel”. De a világosítók nem harcias emberek. (Ettől persze még lehet, hogy kikapok tőlük…)
Kicsivel a vége előtt…
2009. április 28. kedd…teljesen kiürült a szomszédságunk. Elköltöztek a belgák, Ausztráliába, a canadai, szintén Ausztráliába, a ” királyi pár” vissza Angliába. Az egyetem egy teljes tanszéket számolt föl, a nagyvonalú végkielégítéseket sem sajnálva, igaz, előtte gyorsan leértékelték a fidzsi dollárt. Charu is elment tegnap, egy kis kalandozás után megy majd Canadába.
Az utóbbi időben már olyan sűrű programja volt, hogy csak akkor ugrott be hozzánk, ha nagyon kiabáltak neki a fiúk, hogy “Tau, kámm”!
Megöleltük egymást. Tőle kaptam a legtöbbet mióta itt vagyok. Sóhajtva nézett rá a fiúkra, akik még fekve is elfértek a fotelban, mikor idejöttünk. Nyílt titok, hogy Loránd Charu igazi “szerelme”, győzedelme, aki végre megtört és elmosolyodott neki is, aztán már sírt is amikor el kellett köszönni.
Búcsúzunk, megint…
2009. április 22. szerdaMa olvasgattam a próbatáblát (a holnapit) és ez állt rajta: SZÁZ ÉV MAGÁNY (54.) Utolsó előadás !!!
Aztán a víg weboldalán is ott a cikk: Utoljára… !
Hogy ez mit jelent? Nekünk? Azt, hogy búcsúzunk, megint…
Hazautazás
2009. április 21. keddVégre pár perc nyugalom, úgyhogy most itt az idő, hogy beszámoljak arról, mi is történik velem, illetve velünk, mostanság. Természetesen csupa nagy dolog (persze nekünk minden dolog nagy dolog, csodás, és felfedezni való). Szóval elutaztunk. Haza. Sopronba a szülővárosomba. Édesanyám, már hónapok óta várt minket, nagyon hiányzott már neki a legkisebb unokája. Az indulásunk, pontosan megtervezett volt, hiszen a régi, durr bele lesz ami lesz utazásoknak már vége van, mindent pontosan meg kell szervezni és számba kell venni minden eshetőséget, ha az ember egy bambinóval indul útnak. Azt pontosan tudtam, hogy Zsigmond imád autózni, de hogy ennyire, azt a legszebb álmaimban sem gondoltam volna. Ő ugyanis az alsó rakpartot elhagyva elaludt és Sopron határáig szépen szunnyadozva hallgatta velem kedvenc rádióadómat. Ahogy közeledtünk Sopronhoz, áthaladtunk Peresztegen, egy paró falucskán ahol kisiskolás éveimtől éltem édesanyámmal és nevelőapámmal, mire egyre furcsább és furcsább érzés kerített hatalmába és szép halkan mesélni kezdtem az életemet a fiamnak, meséltem a gyerekkoromról, a házról amiben éltünk, az emberekről akiket a kis falucskában megismertem, az apró iskoláról ahoval jártam… Meséltem egy embernek akik még alig ismerek és aki perpillanat életem minden napjának huszonnégy óráját tölti ki és akinek ha lehetne, hosszan mesélnék.
Aztán hazaérve várt minket terített asztal a vasárnapi ebéddel, ami édesanyám szerint húsleves nélkül elképzelhetetlen és amit igenis reggel hat órakor oda kell rakni a tűzre, szép lassú lángon főzni, mert a végén így lesz csak igazán “gyógyszer” a leves. Nagyon jó volt otthon lenni végre. Zsigmond megismerte a két kis unokatestvérét, találkozott a nagynénikkel, nagybácsikkal, volt szódásszifonból locsolás, rengeteg húsvéti sonka, tormával, új hagymával, és friss kaláccsal.,(imádom a húsvéti eledeleket!!!) és isteni soproni lővéreki levegő. Summa summárom, fantasztikus egy hét volt, remélem még sok időt tölthetünk együtt édesanyámnál Zsigmonddal, aki borzasztóan meghízott a soproni “koszttól” és levegőtől. Már 5190 gramm….
Vígszínházi képriport 10. rész
2009. április 20. hétfőA tárak
Harmadik fejezet: Fodrászat
Fodrásztár? Nyakon felül szinte minden hozzájuk tartozik. Minden, ami haj, smink, szakáll, bajusz és minden egyéb szőr, ami arcon előfordulhat… Sőt, nyakon alul is van dolguk, úgy mint testfestés, de hogy szőröket is helyeznek-e el nyakon alul azt még találgatni sem merem. A színpadon történő elvérzések mögött is gyakran ők állnak (vattával és művéres tálkával kezükben…).
MENETREND
2009. április 19. vasárnapMEZTELENÜL
A színművészeti egyetem végzősei mostanában írják diplomamunkájukat. Egyik növendék megkért, hogy szakdolgozata kiegészítéseként, mondjam el véleményemet a színpadi meztelenségről. Gondolataimat megosztom Önökkel is.
Ahogy a kérdésre a választ fogalmazgattam magamban, a CD-lejátszómba helyeztem Richard Strauss Négy utolsó dal-át. Elisabeth Schwarzkopf énekli szárnyalóan, a dekadens szépség, e fájdalmas dalait, miközben a Berlini Szimfonikusok zenéje, Széll György vezényletével, gyöngéd odaadással, áttetsző, fekete selyemként öleli körül, a romlandó, halálra készülő, meztelen életet.
ESŐ
2009. április 19. vasárnap-Efő! Mondja Ervin fiam, akinek egy szerencsétlen esés közben kitört az egyik metszőfoga. Vihar is sokszor van, mennydörgés, villámlás, olyankor sírva-sikítozva szaladnak hozzám a gyerekek, félnek, mióta a szomszédban csapott le a villám valami oszlopba. Akkor én is megijedtem, utána a szomszédok is kérdezték, hogy hallottuk-e.
De önmagában az eső is tud félelmetes lenni. Mármint ez a trópusi eső. Amikor vastagon zúdul le egy perc alatt a magyarországi éves csapadékmennyiség.
Hosszú hétvége
2009. április 14. keddEz a szókapcsolat régen nekem mindig a pihenést jelentette. Gyerekkoromban azt, hogy a szüleimmel többet lehetek együtt, nem csak a takarításról, főzésről, túrázásról szól a hétvége, hanem játszani is fogunk!
Suliéveimben a hosszú hétvége azt jelentette, hogy nem kell suliba menni. Pont. Szerintem mindenki le tudja bontani magában, hogy ennek mért örültem ennyire. Gimnáziumban már a hétvégéim se voltak mentesek a kötött programoktól (gyerekszínpad, különóra töriből a nagynénémnél, stb.), de a hosszú hétvége elég szabad teret adott a pihenésre is. (Meg kosarazásra, túrázásra, stb.)
